Honlapunk a megfelelő működés érdekében minden esetben használja a szükséges sütiket. Ezeken túl
– kizárólag az Ön hozzájárulása esetén – statisztikai és marketing célú sütiket
is alkalmazunk, hogy javítsuk a felhasználói élményt és mérjük a látogatottságot.
A „Mindet elfogadom” gombbal valamennyi sütit engedélyezi, a „Csak a szükségesek”
gombbal pedig kizárólag a működéshez elengedhetetlen sütiket. Beállításait később
bármikor módosíthatja. Részletek az
Adatvédelmi tájékoztatóban.
Szükséges sütikA weboldal alapvető működéséhez nélkülözhetetlen sütik. Ezek nem kapcsolhatók ki.
Statisztikai sütikSegítenek megérteni, hogyan használják látogatóink az oldalt (pl. Google Analytics, Hotjar).
Marketing sütikReleváns hirdetések megjelenítését és azok hatékonyságának mérését szolgálják (pl. Meta Pixel, Google Ads).
Június 5-én, a Környezetvédelmi Világnap alkalmából megrendezett Kecskeméti Hírös Agóra ZÖLD PIKNIK programján kihirdetésre került a „Gondolkodj ökosan!” Környezetvédelmi Alkotópályázat különdíjasai, valamint a Kecskeméti Középiskolások Környezet- és Természetvédelmi Vetélkedőjének díjazottjai.
A pályázatot Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata idén már 7. alkalommal hirdette meg A Föld Napján, és ezúttal is számos kreatív, elgondolkodtató alkotás érkezett az óvodás, általános és középiskolás korosztályoktól.
Díjazottak:
Óvodás korosztály
1. helyezett: Kovács Marcell | Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda – Bocskai utcai Óvoda
2. helyezett: Altsach Luca | Akácvirág Waldorf Óvoda
3. helyezett: Bocskov Sára | Bocskai utcai Óvoda
4. helyezett: Szőke Emma | Bocskai utcai Óvoda
Kisiskolás korosztály
1. helyezett: Török Nara | Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola / 2.B
2. helyezett: Balázs Bence | Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola / 2.A
3. helyezett: Fülöp Adél | Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola / 2.A
4. helyezett: Kovács Izabella | Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola / 2.B
5. helyezett: Markos Miklós | Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola / 2.A
6. helyezett: Szőke Ferenc Pál | Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola / 2.A
7. helyezett: Rapcsó-Ketterer Léna | Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola / 3.A
Középiskolás korosztály
1. helyezett: Pálinkó Szófia | KATEDRA Általános Iskola, Gimnázium, Informatikai és Művészeti Szakgimnázium és Kollégium
2. helyezett: Hosszú Stella Alexandra | KATEDRA Általános Iskola, Gimnázium, Informatikai és Művészeti Szakgimnázium és Kollégium
3. helyezett: Kurenkov Levente Szláva | KATEDRA Általános Iskola, Gimnázium, Informatikai és Művészeti Szakgimnázium és Kollégium
4. helyezett: Mezey Loretta Iringó | KATEDRA Általános Iskola, Gimnázium, Informatikai és Művészeti Szakgimnázium és Kollégium
5. helyezett: Mischl Hanna | KATEDRA Általános Iskola, Gimnázium, Informatikai és Művészeti Szakgimnázium és Kollégium
6. helyezett: Süle Zselyke | KATEDRA Általános Iskola, Gimnázium, Informatikai és Művészeti Szakgimnázium és Kollégium
7. helyezett: Zsíros Anna Katalin | KATEDRA Általános Iskola, Gimnázium, Informatikai és Művészeti Szakgimnázium és Kollégium
Különdíjasok:
- Török Nara - Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság különdíja | Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola / 2.B
- Mischl Hanna - Rinotéka Arany Tülök különdíj | KATEDRA Általános Iskola, Gimnázium, Informatikai és Művészeti Szakgimnázium és Kollégium
- Mezey Loretta Iringó - Rinotéka Közönségdíj | KATEDRA Általános Iskola, Gimnázium, Informatikai és Művészeti Szakgimnázium és Kollégium
- Kurenkov Levente Szláva - Rinotéka Fair Play díj | KATEDRA Általános Iskola, Gimnázium, Informatikai és Művészeti Szakgimnázium és Kollégium
A június 3-án a Kiskunsági Környezet- és Természetvédelmi Egyesület által megrendezett Kecskeméti Középiskolások Környezet- és Természetvédelmi Vetélkedőjének helyezettjei:
1. helyezett: Kecskeméti Református Gimnázium
2. helyezett: Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda
3. helyezett: Déli ASzC Kocsis Pál Mezőgazd és Környvéd Technikum és Szakképző Iskola
4. helyezett: Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikum
A vetélkedő megvalósítását idén is Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta.
Szívből gratulálunk minden résztvevőnek és díjazottnak az elért eredményekhez!
Fotók: Zugi Viktória
GALÉRIA
Zöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi VilágnaponZöld sikerek a Kecskeméti Hírös Agórában: díjátadó a Környezetvédelmi Világnapon