Rögtön az év első estéjén a hagyományos Újévi koncerten megmutattuk, hogy a Hírös Agóra művészeivel, vendégfellépőkkel és a szervezőkkel milyen színvonalra tudja emelni a kultúra fogalmát már rögtön január elsején. 

Az épületet kívül belül ünneplőbe öltöztettük, pezsgős állófogadással köszöntöttük Vendégeinket, a műsorba pedig annyi kiváló szereplőt és újdonságot rejtettünk, hogy minden darabot, az elsőtől az utolsóig vastaps kísért. 

-Azért a legfontosabb a zenei nevelés, mivel a ritmus és összhang merül alá leginkább a lélek mélyébe és a legerősebben ragadja meg azt – idézte stílszerűen Platónt köszöntő beszédében Barta Dóra, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója, Harangozó Gyula-díjas érdemes művész, koreográfus az év első nagyszabású kulturális eseményén.

Hollókői Huba karmester egyre szorosabb kapcsolata a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral minden percben tetten érhető volt, szinte egyszerre lélegzett mindenki a színpadon. A Magyar Állami Operaház neves magánszólistái Rálik Szilvia Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, érdemes művész, valamint Kósa Lőrinc operaénekes első hallásra a kecskeméti közönség kedvencei lettek. 

A koncerten megjelenő műfajok külön - külön is hatalmas sikert arattak: a 45 esztendős Kecskemét Táncegyüttes, Lukács László művészeti vezetésével a közönség nagy kedvence évtizedek óta, az Újévi koncertnek pedig visszatérő fellépői, akik ezúttal is bebizonyították, hogy nem hiába rajong értük a világ összes országa, ahol eddig megfordultak. Új szereplőként pedig, Barta Dóra művészeti vezetésével, a Kecskemét City Balett táncművészeit köszönthette a plénum, akik a világ legszebb keringőjét, Sosztakovics Második keringőjét táncolva döntötték el végleg a könnycsatornák sorsát a nézőtéren. Légies varázslat született a színpadon ezekben a percekben. 

Nagy örömünkre felcsendült a Kék Duna keringő, a Szép város Kolozsvár, Liszt 6. Magyar rapszódiája, Kodály Zoltán toborzója és számos ismert és imádott dallam is. 

Az Újévi koncert hagyományosan egy díjátadót is tartogat: az Év Zenekari Művésze Szabó-Földes Mónika oboaművész lett, a díjat pedig dr. Nagy Zoltán a Phoenix Mecano Kft. ügyvezető igazgatója, a díj támogatója, valamint Földi Jácint trombitaművész, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar művészeti titkára adták át.

Fotók: Gyenes Kata

GALÉRIA