KULTURÁLIS KÖZPONT
2023. március 25., szombat 19:00

Recirquel: My Land

Hozzáadás naptárhoz

Jegyinformációk
Jegyár: 6.500 Ft
Az előadás Arany agóra kártyával is látogatható.

A nemzetközi hírű, magyar újcirkusz-társulat, a Recirquel 2018. augusztusában a világ legnagyobb művészeti fesztiválja, az Edinburgh Festival Fringe keretében mutatta be My Land című produkcióját, ahol a kritikusok véleménye alapján több ezer alkotás közül a legjobbnak bizonyult. A Vági Bence által rendezett, a modern táncot a színházzal és a cirkuszművészettel ötvöző előadás ember és anyaföld kapcsolatát állítja fókuszba; hazai bemutatója 2018 októberében volt a Müpa Budapest Fesztivál Színházában.

A My Land különlegessége, hogy a produkcióban kizárólag külföldi művészek szerepelnek: Vági Bence, a Recirquel művészeti vezetője hét, zsánerszámában nemzetközileg is kimagasló ukrán artistát hívott meg, és az ő személyes élettörténetüket kutatva hozták létre a produkciót. Az alkotás kiindulópontja kifejezetten az artisták származása, hovatartozása volt, az ő gyökereik rajzolták ki a produkció vázát. Az előadás során a művészek földdel borított színpadról emelkednek fel, középpontba állítva kapcsolatukat saját szülőföldjükkel. A produkció zenei világa is a résztvevő artisták gyökereit, a szülőföldjüket idézi: a felhangzó ukrán népzenei motívumokat Both Miklós Fonogram-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő kutatta fel. 

Csak az idei évben több mint 50 alkalommal mutatták be külföldön a Recirquel My Land című előadását, amely az egyik legkeresettebb magyar kulturális produkcióvá vált a nemzetközi színtéren, Európa legnevesebb fesztiváljain aratott komoly szakmai és közönségsikert. 
A fizikai színház új irányának megteremtésével kísérletező Vági Bence rendező a produkció születése kapcsán elmondta: „Ukrajnában – ami a produkcióban részt vevő művészek szülőföldje – folyik a világon az egyik legnívósabb artistaképzése, de engem a művészek technikai tudása mellett személyes történetük, anyaföldhöz való viszonyuk is inspirált.” Hozzátette: az előadás során a művészek egy földdel borított színpadról emelkednek fel, középpontba állítva kapcsolatukat saját szülőföldjükkel. A produkció zenei világa is az artisták gyökereit idézi: a felhangzó tradicionális tatár, moldáv és ukrán népzenei motívumokat Both Miklós Fonogram-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő kutatta fel. Ezen dallamok, valamint világzenei és liturgikus szólamok szolgáltak inspirációul Szirtes Edina Mókus és Terjék Gábor zeneszerzők számára, akik a végső zenei keretet hozták létre.

A My Land világpremierje 2018 augusztusában volt a világ legnagyobb előadó-művészeti fesztiválján, az Edinburgh Fringe-en, ahol a darabot kezdettől fogva hatalmas érdeklődés övezte. A folyamatos telt házzal futó előadást nemcsak a közönség, hanem a szakma is méltatta: a kritikusoktól sorra kapta a legjobban értékelt produkcióknak járó, ’ötcsillagos’ kritikákat: „…cirkusz ez, de bátrabb, minimalistább és modernebb formában, időt és teret ad minden egyes mutatványnak az észbontó tudás, ügyesség bemutatására.” Többen egy új műfaj születéséről írtak: „úttörő alkotás, mely áttöri az emberi test határait, az egyensúlyozási képességet, a hajlékonyságot, és teszi ezt olyan mutatványokban, melyek megérdemlik az álló tapsot és ünneplést.” A szakma a műfaji újszerűsége mellett az előadás rendkívüli technikai megoldásait, vizuális világát, valamint zenei motívumait emelte ki. Alessandro Serena cirkusztörténész, a milánói egyetem professzora szerint a My Land igazi mestermunka, amely mérföldkövet jelent az újcirkusz történetében. 



Jegyár: 6.500 Ft
Az előadás Arany agóra kártyával is látogatható.