Az elmúlt három hónap a megszokottnál is sűrűbb volt Barta Dóra számára. A Kecskemét City Balett általa rendezett új bemutatója, a Szentivánéji álom július végétől látható a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban, de a próbákkal párhuzamosan egy új szerepben is bemutatkozott a közkedvelt koreográfus.

Június közepétől Ön a Hírös Agóra új ügyvezetője. Hogy telt az első majd három hónap?
 

"Nagyon-nagyon sok munkával és nagyon sok örömmel. Egy ilyen rendkívül szerteágazó tevékenységet folytató intézmény vezetése egy olyan igazi különleges kihívás, így aztán a velem született maximalizmusomhoz híven rögtön teljes erőbedobással vetettem bele magamat a munkába. A Hírös Agórához hasonló nagy kulturális intézmények hosszú hónapokkal korábban szervezik meg a műsoraikat, így a nyárra vonatkozóan már a szinte kész programba kellett valahogy beillesztenem mindazokat az újító és innovatív elemeket, amelyeket szerettem volna, ha a közönség már attól a pillanattól érzékel, ahogy átvettem az intézmény vezetését."
 
Mennyire sikerült megvalósítania mindazt, amit eltervezett a kezdeti időszakra?
 
"Nem volt könnyű feladat, de szerencsére kiváló kollégák voltak a segítségemre, így aztán nyugodtan mondhatom, hogy az eltelt igen rövid idő ellenére is már jól látható a Hírös Agóra megújulása. Rendkívül fontosnak tartom, hogy sikerül frissíteni az intézmény arculatát, megújul a honlapunk, sokkal aktívabban vagyunk jelen a social médiában, élettel telik meg az épület, fiatalok időznek a számukra újonnan kialakított tereinken a napközbeni időszakban is s a fesztiválok programjában is megjelentek új elemek. A Kodály Művészeti Fesztiválon például nagy sikert aratott a Kodály Pont és a város különböző köztereit zenével megtöltő látványos és egyedi atmoszférájú „hangulatkoncertek” is sok nézőt vonzottak."
 
A nyári fesztiválszezon elmúltával sem csökken a lendület. Mik lesznek a legizgalmasabb események a következő hetekben?
 
"Elindultak a megszokott klubfoglalkozások, közösségi aktivitások, de szinte minden napra jut valamilyen izgalmas és minőségi egyedi esemény is. Nagy örömünkre a magyar könnyűzene egyik ikonikus alakja Zorán fog fellépni nálunk, méghozzá rögtön dupla koncerttel a rendkívüli érdeklődés miatt. De olyan zenei különlegességekkel is várjuk még nézőinket, mint a Budapest Bár vagy Szulák Andrea részvételével meghirdetett jótékonysági koncert. A stand up comedy kedvelői sem maradnak csemege nélkül, hiszen a műfaj egyik legnépszerűbb előadója, Kiss Ádám lesz a vendégünk. Az irodalomkedvelők Vecsei H. Miklós zenés Csoóri Sándor estjét láthatják. Fontos, hogy a klasszikus zene szeretete már gyerekkorban elkezdődjön.  A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar a meseirodalom kiemelkedő művét, a Fehérlófia történetét szólaltaja meg.  S véletlenül se maradjon le senki a Szegedi Szimfonikus Zenekar ingyenes ajándékkoncertjéről, amelyen a klasszikus repertoár népszerű művei csendülnek fel egy egészen különleges látványvilágú produkcióban. Szóval teljes gőzzel robogunk tovább! Mindenkit várunk szeretettel, tartsanak velünk! "