Hozzáadás naptárhoz

50 óra kihívás - 50 órán át tartó folyamatos programok, interaktív bemutatók és foglalkozások a Hírös Agóra klubjainak és közösségeinek részvételével.

június 20. 17:00 – június 22. 19:00

A Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ fennállásának 50. évfordulójáról az év folyamán változatos tematikájú rendezvényekkel emlékezünk meg. A Hírös Agóra Kecskemét és Bács-Kiskun vármegye legnagyobb és az ország egyik legjelentősebb helyi, regionális és országos feladatokat ellátó közművelődési intézménye. A ház sok-sok klubnak és csoportnak adott és ad ma is otthont, szolgál bázisként egy-egy helyi közösségnek. 
Az ötvenórás rendezvénnyel az egyik célunk, hogy ízelítőt adjunk a nálunk folyó klubéletből. Szeretnénk bemutatni és az érdeklődőkhöz közelebb hozni pár nálunk dolgozó klubot és csoportot, középpontba helyezve az általuk végzett fontos tevékenységeket és a közösségeikben rejlő erőt.
A programkínálat része a Múzeumok Éjszakája 2025-ös Hírös Agóra által szervezett programja is, melyre 2025. június 21-én kerül sor.

50 ÓRÁN KERESZTÜL - KULTÚR STRIP – A NAGY KÉPREGÉNYRAJZOLÁS
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ, Előcsarnok

Közös alkotás az 50 éves Hírös Agóra tiszteletére. Az előcsarnokban felállított paravánokra rögzített sok négyzetméternyi rajzpapír várja, hogy a látogatók a saját kulturális élményeik lenyomatait készítsék el szabadon, a Katedra művészetis diákjaival és helyi alkotóközösségek közreműködésével.
Várunk mindenkit egy önfeledt rajzolásra!

 

Június 20. PÉNTEK


Tóth Enikő – Kiállítás megnyitó: 17:00 – 18:00
Helyszín:
Hírös Agóra Kulturális Központ, Kamaraterem

„A kiállítás egy sajátos kettős világot tár elénk: egyrészt a hétköznapi, emberi környezetünket, másrészt egy rejtett, érzékszerveinkkel fel nem fogható dimenziót, amely mégis ott létezik minden pillanatban” – legalábbis az alkotó szerint.

„Az itt bemutatott művek alapját legtöbbjét fotók adják, amelyeket digitális illusztrációval egészítettem ki, így tárva fel egy párhuzamos valóságot. A vegyes technikával készült alkotások analóg és digitális fotókat, lenyomatokat és illusztrációkat ötvöznek, hogy megmutassák a két létsík egyidejű jelenlétét.”

A kiállítótér maga is egyfajta átjáróvá válik, ahol az ismert és az ismeretlen összeér, lehetőséget adva a nézőnek, hogy bepillantson egy másik világba – egy világba, amelyet talán csak a művész szemével láthatunk.


Társasjáték Maraton: 17:00 – 02:00
Helyszín:
Hírös Agóra Kulturális Központ, Előcsarnok

A Kecskeméti Társasjáték Kör legalább 300 modern társasjátékkal rendelkezik. Rendszeresen szerveznek társasjáték alkalmakat kezdők, haladók, felnőttek, gyermekek és családok számára, ahol tapasztalt játékmesterekkel segítik elő a játék megtanulását vagy akár kiválasztását. A maguk részére is szerveznek zártkörű alkalmakat, ahol nem csak játékmesterek, hanem játékosok is lehetnek, mert hiszünk a játék összetartó erejében, abban, hogy tanít és fejleszt, és azáltal, hogy gyermeki énünket mutatjuk meg, közben kikapcsol és hozzájárul a mentális egészségünk fenntartásához is. A program offline, azaz nem az online térben zajlik, ami a mai világban szintén hatalmas előny.


Kecskeméti Táncegyüttes bemutatója és táncháza: 18:30-19:30
Helyszín
: Hírös Agóra Kulturális Központ, 7. terem

A Kecskemét Táncegyüttes a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. fenntartásában 1976 óta működik. Az együttes repertoárjában láthatnak az autentikus magyar néptáncon kívül keringőt, táncszínházi feldolgozást, bohém zenére táncot, kortárs néptáncot.                                                                                                                                  
A Táncegyüttes több évtizedes hagyományőrző tevékenysége révén csaknem 5000 fiatal ismerhette meg népművészetünk értékeit és a Kárpát-medence népzenei és néptánc kincsét.
A programon részt vehetnek a táncegyüttes táncbemutatóján, nyílt próbáján, majd ezt követően egy táncházon.


Kecskeméti Színjátszó Műhely: 20:00 – 20:30
Arany János balladái
Helyszín:
Hírös Agóra Kulturális Központ, Előcsarnok

A Hírös Agóra színművészeti csoportjának bemutatója. 
Arany János lírai szövegeiben, ám mégis roppant kalandos balladai világában merült el a kis létszámú csoport az elmúlt egy évben. A balladai homály mibenlétére, avagy annak felfedésére törekedtünk, Mindezt testben megfogalmazott képekkel, koreográfiákkal igyekeztünk létrehozni, megfogalmazni. Szóljon a zene, beszéljen a test, a mozdulat, a gesztus a szavakon túl!


Örömzene a KÉK Stúdióval: 21:30 – 00:00
Helyszín:
Hírös Agóra Kulturális Központ, Előcsarnok

Akusztikus zenélés, jam session a Hírös Agóra keretein belül működő Kék Elefánt Közösségi Tér és Ifjúsági Iroda - Kék Stúdióval és exkluzív vendégelőadóikkal.

 

Június 21. SZOMBAT


Filmvetítés: 02:00 – 03:45
Hogyan tudnék élni nélküled
– magyar zenés vígjáték, 105 perc, 2024  
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ, 32. terem

Mi köti össze a múltat a jelennel? Természetesen a szerelem. És a zene. De csak ha nagyon jó.
…a kilencvenes évek elejének egy felejthetetlen nyara, amikor három jó barátnő a Balatonnál vakációzik, és közülük csak Eszter (Törőcsik Franciska) akar hűséges maradni az otthon hagyott, karót nyelt pasijához. De általában mérnöki pontossággal követett terveit kissé összekuszálja, hogy megismerkedik egy sráccal (Ember Márk), aki laza, vicces és van még egy nagyon jó tulajdonsága: egy zenekarban játszik, és esténként a szigligeti strandon lép fel a haverjaival.
Mi lehet ebből? Kavarodás? Szerelem? Féltékenység? Néhány csók? Néhány pofon? Még több csók? Ez a minimum. A Balaton parti nyár áthangolja néhány fiatal ember életét – és még a gyerekeikét is.


Sárközi András - Jóga: 9:00 – 10:30
Helyszín:
Hírös Agóra Kulturális Központ, Tornaterem

Jógafoglalkozás a jóga világnapján! Ebben a rohanó, túlterhelt világban egy nyugodt szigetet jelentenek a foglalkozások, ahol feltöltődhetnek, regenerálódhatnak a résztvevők. Tartásjavítást, egyensúlyérzéket, valamint a koncentráló képességet fejlesztő gyakorlatok. 


Kézműves foglalkozás: HA50 mágnes készítés: 11:00 - 13:00
Helyszín:
Hírös Agóra Kulturális Központ, Előcsarnok

Várunk mindenkit kézműves foglalkozásunkra, ahol HA50 mintájú hűtőmágnes készítés és festés lesz az elfoglaltság kicsiknek és nagyoknak levegőn száradó gyurmából.
Az elkészült darabot a foglalkozás után haza is lehet vinni!

Éles eszköz használata miatt gyermekek részvételét csak szülői felügyelettel és saját felelősségre ajánljuk!


Mensa HungarIQa Egyesület: 14:00 – 18:00
Helyszín:
Hírös Agóra Kulturális Központ, Előcsarnok

A Mensa egy nemzetközi egyesület, amelyet 1946-ban alapítottak Angliában. Ma több mint 150 ezer tagja van a világ száz országában. Magyarországi szervezete az 1993-ban alapított Mensa HungarIQa, közel 5500 taggal. Egyesületünk célja, hogy összefogja a magas intelligenciájú embereket, tekintet nélkül korukra, nemükre, származásukra vagy társadalmi helyzetükre.

Önkénteseink révén logikai játékokkal, feladványokkal és más fejtörőkkel szeretnénk felhívni a résztvevők figyelmét a gondolkodás és a szellemi kihívások szórakoztató jellegére, amelyek nemcsak fejlesztenek, hanem sikerélményt és önbizalmat is adhatnak.  Mensa-tag önkénteseink emellett szívesen válaszolnak az intelligenciával kapcsolatos kérdésekre, és örömmel mesélnek az egyesület színes és fiatalos életéről, érdekes programjairól.


Sárközi András - Jóga: 15:00 – 16:30
Helyszín:
Hírös Agóra Kulturális Központ, Tornaterem

Jógafoglalkozás a jóga világnapján! Ebben a rohanó, túlterhelt világban egy nyugodt szigetet jelentenek a foglalkozások, ahol feltöltődhetnek, regenerálódhatnak a résztvevők. Tartásjavítást, egyensúlyérzéket, valamint a koncentráló képességet fejlesztő gyakorlatok.
 

Kézműves foglalkozás: Logó stencilezés: 16:00 - 17:00
Helyszín:
Hírös Agóra Kulturális Központ, Előcsarnok

Kézműves foglalkozásunkban vászontáskákat stencilezünk fel HA50 logó mintával.
Az elkészült darabot a foglalkozás után haza is lehet vinni!


Scherzo Vegyeskar: 16:00 – 17:30
Helyszín:
Hírös Agóra Kulturális Központ, Előcsarnok

A vegyeskar 2014 óta működik felnőtt vegyeskarként. A még iskolába, egyetemre járó fiataloktól az örök fiatalokig minden korosztályból van kórustagunk.
A Scherzo Vegyeskar nyílt kórus próbáját hallgathatjuk meg a Kulturális Központ előcsarnokában.


Magyar Mantra Kör: 18:00 – 20:00
Helyszín:
Hírös Agóra Kulturális Központ, Előcsarnok

A Magyar Mantra Kör magyar mantrákat, megerősítéseket és fényes üzeneteket közvetítő dalokat énekel, melyek feltöltik a lelket. A magyar mantrák megerősítő pozitív üzeneteinek közös éneklése, a közös zenélés napjaink stresszel teli, rohanó világában támogatást hoznak az emberek életébe, új utat mutatnak, s közösséggé formálják a hasonló gondolkodású embereket.
A mantrák hangok, rezgések, melyek a bennünk élő igazság ismételt hangoztatása, kiárasztása a teremtő térbe, melyben élünk. A magyar nyelv szakrális, az ősi tudást őrzi. Ez a nyelv élő, minden alkalommal, mikor beszéljük, énekeljük, találkozunk gyökereinkkel, melyek táplálják érzéseinket, gondolatainkat. A magyar mantrák test-lélek-szellem szintjén is fényükkel töltenek fel bennünket és emlékeztetnek rá, megerősítenek abban, hogy kik vagyunk valójában.


KIRAKATGALÉRIA – tárlatvezetés: 19:00 – 20:00
Helyszín:
Kecskemét, belváros

A Múzeumok Éjszakáján mára már hagyománnyá váló Kirakatgaléria tárlat vezetése, amely Kecskemét belvárosának különböző üzleteiben elhelyezett műalkotások kiállítása. A tárlatvezető: Kriskó János, kulturális szakújságíró.
A vezetés a Hírös Agóra Kulturális Központ épületétől indul 19:00 órakor.


Örömzene a KÉK Stúdióval: 20:00 – 00:00
Helyszín:
Hírös Agóra Kulturális Központ, Előcsarnok

Akusztikus zenélés, jam session a Hírös Agóra keretein belül működő Kék Elefánt Közösségi Tér és Ifjúsági Iroda - Kék Stúdióval és exkluzív vendégelőadóikkal.


HÍRÖS AGÓRA IFJÚSÁGI OTTHON - UDVAR

Meseudvar: 18:00-19:30
1. Csigabiga Óvoda: Mese egy medvebocsról 
2. Széchenyi sétányi Óvoda: Nyughatatlan méhecske
3. Aranytulipán Óvoda: A nyulacska házikója
4. Nyitra utcai Óvoda: Az aranyszőrű bárány
5. Juhar utcai Óvoda: A három kívánság
6. Vándorbot báboskör: A kőleves


DIVATOZZUNK!: 20:00-21:30
Divatbemutató a Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikum női szabó és divatszabó tanulóinak munkáiból.


Gyöngyfüzér Népdalkör: 21:30-22:30
"Nyisd ki, rózsám, kapudat..." / pajzán népdalcsokor: A Gyöngyfüzér Népdalkör és zenész barátaik előadása, majd közös éneklés, csipetnyi tánc


IFJÚSÁGI OTTHON

Mini előadások: 18:00-23:00
Krajcsovszki József kertészmérnök növény- és botanikai könyv gyűjteményéből mini előadások:
18.15 óra: LEG-ek a növényvilágban: rejtőzködők, élősködök, húsevők
19.15 óra: Jókai 200 Virágzó kertgazdaság - Belelapozunk az író Kertészgazdászati jegyzeteibe
20.15 óra: Jókai 200 Rózsák – érdekességek Jókai kedvenc virágáról
21.15 óra: Bonsai

 

Június 22. VASÁRNAP


Filmvetítés: 00:00 – 01:30
Bazi nagy görög lagzi 3.
– amerikai vígjáték, 92 perc, 2023   
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ, 32. terem

Akusztikus zenélés, jam session a Hírös Agóra keretein belül működő Kék Elefánt Közösségi Tér és Ifjúsági Iroda - Kék Stúdióval és exkluzív vendégelőadóikkal.

Az író és rendező Nina Vardalos világsikere, a Bazi nagy görög lagzi visszatér a mozikba egy vadonatúj kalanddal. Csatlakozz a Portokalos családhoz, mert családegyesítésre Görögországba utaznak egy szívmelengető és fergeteges kirándulás keretében, amely csupa szerelem és fordulat. Opa!


Planetárium – Csillagnézés: 02:00 – 03:00
Helyszín:
Deák tér, Hírös Agóra Kulturális Központ előtti tér

A Kecskeméti Planetárium közreműködésével a két legjobban látható égitestünk, a Hold és a Vénusz bolygó teleszkópos vizsgálatára kerül sor.


Bábos kézműves foglalkozás: 10:00 - 12:00
Iciri-piciri mesék feldolgozása
Helyszín:
Hírös Agóra Kulturális Központ, Előcsarnok

A Báron Bábos Műhely – amely egyike művészeti közösségeinknek – kézműves foglalkozást tart a gyermekek részére. Papírból mesélő bábokat fognak készíteni. A bábokhoz tartozó mondókák és mesék tanulásával.


Szenior örömtánc: 11:00 – 12:00
Helyszín:
Hírös Agóra Kulturális Központ, Előcsarnok

A szenior örömtánc kifejezetten a szenior (50+) korosztály számára kidolgozott közösségi táncforma. A részvételhez sem előzetes tánctudásra, sem partnerre nincs szükség. A mozgásszegény életforma mellett az időskor veszélye az elmagányosodás, amely magas egészségügyi kockázatot jelent elsősorban az alvászavarok, depresszió és a demencia tekintetében. A szenior örömtánc-mozgalom keretében szervezett, rendszeres táncfoglalkozások, táborok, kirándulások baráti közösséget nyújtanak a résztvevőknek és ezzel fontos szerepet játszanak a rizikófaktorok csökkentésében. 


Napsugár Torna: 14:00 – 16:00
Helyszín:
Hírös Agóra Kulturális Központ, Előcsarnok

A Hírös Agóra – Hetényegyházi Közösségi Házában tevékenykedő Napsugár Bt. tornája.
Erőnlétfokozó, állóképesség javító, alakformáló torna nőknek IronTeam Katival.


Resti Kornél koncert: 16:30 – 17:45
Helyszín:
Hírös Agóra Kulturális Központ, Előcsarnok

Resti Kornél a múlt ködéből és a jövő előszeléből felbukkanó jelenség, az irodalom és egyéb emberi lomok szertelen leltárosa, bohém krónikása. Leginkább a századelő, illetve a Nyugat nemzedékeinek közkedvelt budapesti vendéglátóipari egységeiben és vidéki söntéseiben érezte jól magát, ahol megannyi – magát költőnek valló – naplopó rokonlélekkel könyökölhetett össze, majd koccinthatott a töredékesnek tetsző idő egészségére. Köztük: Kosztolányival, Karinthyval, Krúdyval, Ady Bandival, Tamkó Sirató Károllyal, Berda Jóskával, Tersánszky Józsi Jenővel, József Attilával, Weöres Sándorral és a többiekkel. Amíg az imént említett KORTYtársak, valamint a sorból kimaradt szellemi szesztestvérek zenés verseit énekli (reményei szerint) mindig történhetik valami…


Kultúr Strip – A Nagy Finis: 18:00-19:00
Helyszín:
Hírös Agóra Kulturális Központ, Előcsarnok

Összegzés, sommázás és az 50 óra lemozgása, egyben felfedezőtúra, melyben megnézzük, mi került a rajzlapra az alkotók közreműködésével.

 
 

HA 50 jubileumi év:


FLÓRAGÓRA

Május 20., kedd 09:00-12:00

Helyszín: 
FlóraAgóra Közösségi Virágoskert - Deák Ferenc tér

Köztéri kertészkedés óvodásokkal és kisiskolásokkal a Hírös Agóra épülete előtt, a közösségi virágoskertben a Méhek Világnapja alkalmából.

A Hírös Agóra idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, melyet egy változatos és gazdag, egész éven át tartó programsorozattal teszünk emlékezetessé. A Hírös Agóra 50 éves jubileumi programsorozat részeként ebben az évben 50-es számot formázó installáció kerül a közösségi virágoskertünkbe, melyet óvodásokkal, kisiskolásokkal és a Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Technikum és Szakképző Iskola kiskertészeivel ültetünk. A Kocsis Pál Iskola immár 3. éve vesz részt tevékenyen közösségi kertünk szépítésében, építésében, köszönünk ezúton is minden segítséget, az idei virágokat Juhász István igazgató úrnak, és Kota Éva projektfelelős pedagógusnak.

A HA50 - FlórAgóra programot megnyitja Harmatos Zoltán, a Hírös Agóra Kulturális Központ szakmai vezetője.

A zöld tudatosság, környezetünk iránti gondos odafigyelés a Hírös Agóra közösségi tevékenységeinek egyik kiemelt pillére – szeretettel várunk mindenkit a HA50 programsorozat következő eseményén!

Esőnap: május 27., kedd 9:00 óra

A program Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával valósul meg.

 


A Művelődés Agórája, egy 50 éves ház rejtőző csodái
PINCÉTŐL A PADLÁSIG

A Hírös Agóra 50 éves jubileumi programsorozat részeként vezetett kulisszajárás a Hírös Agóra Kulturális Központban.

Időpont: május 18. vasárnap 10.00

A Hírös Agóra egy élő, lüktető közösségi tér. Művészeti csoportok próbáinak, kluboknak, foglakozásoknak, összejöveteleknek nyüzsgő színtere. Az 50 éves évforduló alkalmából most megmutatjuk, hogy mennyi  felfedezetlen értéket és csodát rejt ez a ház.

A kulisszajárás során a ház minden szegletében történik majd valami meglepő, szemnek-fülnek-szívnek emlékezetes, sok különleges élmény várja a felfedezőútra induló  érdeklődőket. A nézők ízelítőt kapnak közösségeink, műhelyeink, művészeti együtteseink programjaiból és tevékenységéből, s ezúttal bekukkanthatnak az épület azon részeibe is, ahol eddig a közönség nem járhatott. Kíváncsi arra, hogy milyen a nagyszínpad a függönyök mögött? Hogy hol vannak a Kecskemét Táncegyüttes pazar népviseletei? Hol pihennek a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar hangszerei? 

Most egy szakavatott vezetett túra keretében, meglepetés programokkal körbejárhatja a Hírös Agóra Kulturális Központ épületét, ahol mesélünk majd a működéséről, s sok mindent megtudhat a közművelődési és programszervezői szakmáról is. A túrát közös beszélgetés zárja a Hírös Agóra büféjében.

A kulisszajárást vezetik: Harmatos Zoltán és Koós Ildikó közművelődési szakemberek

A programra regisztráció szükséges.

 


Költészet 50 hangban
Nagy versmondás a Költészet Napja alkalmából


Április 10., csütörtök 14:30

Helyszín: Kecskemét – Főtér

A Hírös Agóra idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, méltó megemlékezésképpen egy egész éven át tartó, változatos programsorozattal gazdagítjuk a jubileumi évet. a Költészet 50 hangban immár a harmadik, az ünnepi évben megvalósuló esemény.

Weöres Sándor a XX. Századi magyar irodalom óriása 1976. május 26-án intézményünk falai között, mielőtt színpadra lépett volna egy költői esten írta jól ismert, kecskeméti élményeit megörökítő rögtönzött versét, amelynek címe: Szekér Endrének Kecskeméten.
Erre az eseményre emlékezve az idei Költészet Napja alkalmából Kecskemét Főterén 50 gyermek egyszerre szavalja együtt Weöres Sándor e „hírös” versét. 
További öt költő hét verse, illetve versrészlete is felcsendül majd e nagy közös költészeti ünnepen, olyan poéták műveiből, akiknek ebben az évben emlékezünk meg születésének évfordulójáról: Kosztolányi Dezső 140, József Attila 120, Szabó Lőrinc 125, Nagy László 100 éves lenne az idén.

A műsorban közreműködnek:
Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája diákjai, vezeti: Kulcsár Marianna drámapedagógus.
Ballószögi Kincsecskék József Attila: Tiszta szívvel c. versére készült tánckoreográfiával, művészeti vezető: Trencsényi-Csiha Tímea

A verseket előmondja: Aracs Eszter bábszínész

Gyülekezés, regisztráció: április 10-én, csütörtökön 13.45 óráig a Városháza előtt.
Főpróba: 14.00 óra

Csoportok előzetes bejelentkezését 2025. április 9-én 14.00 óráig várjuk.

Várunk szeretettel minden verset kedvelő kicsit és nagyot!

A program támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

 


 

GONDOLATOK CSARNOKA 
Tavaszi Fesztivál megnyitó

Március 14., péntek 16:00

A Hírös Agóra ünnepi eseménysorozatának második kiemelkedő programeleméhez érkezünk hamarosan.

Gondolatok Csarnoka a Hírös Agóra aulájában

Megnyitja: Bárdos Ferenc a Hírös Agóra elődjének, az Erdei Ferenc Művelődési Központnak volt igazgatója, a Kecskemét Kultúrájáért
Alapítvány elnöke, a Kulturális Központok Országos Szövetségének korábbi elnöke
Megnyitó beszédet mond: Csík János a Kossuth-díjas Csík zenekar alapítója
Köszöntőt mond: Barta Dóra Harangozó Gyula-díjas táncművész, rendező-koreográfus, érdemes művész, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója

Az intézmény idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, méltó megemlékezésképpen egy egész éven át tartó, változatos programsorozattal gazdagítjuk a jubileumi évet. Fél évszázados múltunk során megannyi találkozásnak, emberi és lelki kapcsolódásnak, művészeti értékek bemutatásának, közösségek létrejöttének adott otthont a Hírös Agóra épülete. Történelmünk, múltunk a hagyományokra és a kulturális értékekre épül, küldetésünk a mai kor szellemében, a város közművelődési életének szolgálata, modern köntösben a művészetek, a művelődés felkarolása, reprezentálása, ezek által a közösségépítés, értékőrzés és innovatív értékteremtés.
Az 50 év találkozásának, élményeinek, gondolatainak vizuális látványként is élményt adó bemutatása a Gondolatok Csarnoka. Vajon hogyan vélekednek a kultúráról Kecskemét neves szülöttei? Milyen gondolatokat, érzéseket hordoznak az Agóráról városunk ismert személyiségei? Kodály Zoltán, Katona József, M. Bodon Pál, Kálmán Lajos egyetemes, örökérvényű gondolatai jelentik múltunkat, tradícióinkat. Szellemi örökségünk tovább él és virágzik az elmúlt évtizedek kecskeméti kulturális életének jeles képviselői által megidézett emlékek tükrében. A Gondolatok Csarnoka idézetek tárháza, amely a HA50 programsorozat ünnepi hangulatú, ám ugyanakkor inspiratív tárlatként szeretettel vár mindenkit március 14-től a Hírös Agóra aulájában.

EGYÜTT - ÚJRA 

A belépés ingyenes.

Látogatható: a Hírös Agóra nyitvatartási idejében.
 



-TÓL-IG | Hegedűs 2 László Munkácsy-és Balázs Béla díjas alkotóművész jubileumi kiállítása
A kivételes kreativitású vizuális művésznek ötven éve, 1975-ben, a HÍRÖS AGÓRÁBAN, az akkori Megyei Művelődési Központ aulájában volt első önálló kiállítása, ahol filmgrafikáit állították ki.
A 2025-ös kiállítás képanyaga, Hegedűs 2 László Munkácsy-és Balázs Béla díjas alkotóművész, TÓL-IG című,1999-ben, a Balázs Béla Filmstúdió támogatásával megvalósított rövidfilm, szelektált állóképeinek transzformációi, mely az általános és személyes értelmezésben, az idő, az élet elmúlásának vizuális képlete.    

Köszöntőt mond: Barta Dóra, Harangozó Gyula díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója

A kiállítást megnyitja: Haris László, Balogh Rudolf-díjas magyar fotóművész, érdemes- és kiváló művész. A Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja. 

Megnyitó: Hírös Agóra, Kamaraterem február 14., péntek 17:00