IFJÚSÁGI OTTHON
2021. szept. 16 - 22.

Európai Mobilitási hét

Hozzáadás naptárhoz


"Maradj egészséges, közlekedj fenntarthatóan!"
 

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata az immáron hagyománynak tekinthető Európai Mobilitási Hét alkalmával ismét egyhetes rendezvénysorozatot szervez, a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése céljából. Az egyhetes rendezvénysorozat fő programelemét idén is a főtéren megrendezésre kerülő Európai Autómentes Nap alkotja (2021. szeptember 19. vasárnap), kiegészülve városunkban megrendezésre kerülő „Kecskeméti Kétkarikás Kritérium Kerékpárverseny” programmal, amelyre profi és amatőr kerékpárosok jelentkezését is várjuk! 

KRESZ Szafari 
2021. szeptember 16. (csütörtök)

Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében KRESZ-SZAFARI közlekedésbiztonsági akadályverseny kerül megrendezésre a Kecskeméti Vadaskert területén.
A versenyen egyszerre nyolc negyedikes általános iskolai osztály tanulói vehetnek részt, akik a vadaskert nyolc helyszínén kialakított, közlekedésbiztonsággal összefüggő feladatok megoldásával versengenek egymással, miközben megismerkedhetnek az állatok olyan jellemző tulajdonságaival, melyek szorosan kapcsolódnak a közlekedésbiztonsághoz is.

Helyszín: Kecskeméti Vadaskert- Kecskemét, Műkert stny. 1.
Jelentkezéssel kapcsolatos információk: Dudásné Tóth Erika címzetes rendőr őrnagy, 0670/642-44-37; dudasnet@bacs.police.hu

BŰNMEGELŐZÉSI FOGLALKOZÁS
2021. szeptember 20-22. (hétfőtől-szerdáig)

Tematikus, interaktív közlekedésbiztonsághoz kapcsolódó bűnmegelőzési foglalkozás a kecskeméti általános iskolák 1-4. évfolyamai számára.

Helyszín: Hírös Agóra - Ifjúsági Otthon (Kecskemét, Kossuth tér 4.)
Jelentkezéssel kapcsolatos információk: Béres Réka, 76/513-581.

VETERÁNKERÉKPÁR KIÁLLÍTÁS 
2021. szeptember 16-22. (csütörtöktől-szerdáig)

Az Európai Mobilitási Hét kecskeméti programjának keretében Papp Zoltán gépészmérnök gyűjteményével ismerkedhetnek a látogatók. Papp Zoltán családja 19. század végén kezdett el kerékpárokkal foglalkozni. Az 1930-as évekre már sorozatban gyártották őket Nagykőrösön.
A kiállított muzeális kerékpárok nemcsak a 19. században hazánkban használt bringák világáról adnak hű képet, de felidézik a Papp család történetét is.

Látogatható naponta: 9.00 és 17.00 óra között

Helyszín: Hírös Agóra - Ifjúsági Otthon (Kecskemét, Kossuth tér 4.)

EURÓPAI AUTÓMENTES NAP – „Maradj egészséges, közlekedj fenntarthatóan!”
2021. szeptember 19. (vasárnap)

09.00-16.00 óráig „Kecskeméti Kétkarikás Kritérium Kerékpárverseny” (korcsoport szerinti bontásban amatőr és profi versenyzők mérhetik össze tehetségüket, egy előre kijelölt, biztosított körpályán). A legjobban teljesítő versenyzők külön díjazásban részesülnek.

10.00-18.00 óráig Környezetvédelemmel, egészséges életmóddal, közlekedéssel kapcsolatos programok, bemutatók, játékos foglalkozások, kézműves foglalkozások, kerékpár szerviz, veterán és egyedi kerékpárok kiállítása, EU Információs sátor, egyedi építésű, alternatív meghajtású járművek, valamint hibrid- és elektromos meghajtású személygépjárművek kiállítása várja az érdeklődőket.

16.00 órától kerékpáros felvonulás 
11.00 – 16.00 óráig regisztráció a kerékpáros felvonulásra

Az immáron hagyományosnak tekinthető kerékpáros felvonuláson kicsik és nagyok együtt tekerhetnek biztosított útvonalon, hogy a fenntartható városi közlekedés élménye mindenkié lehessen. A felvonuláson előzetes regisztráció szükséges, hiszen idén is értékes tárgynyereményeket sorsolunk ki a résztvevők között. 

Helyszín: Indulás és cél: Kossuth tér.