A Kecskeméti Hírös Agóra 2025-ben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. Intézményünk az elmúlt 50 évben olyan közösségi térré vált, amely összeköti a város generációit, és Kecskemét kulturális identitásának egyik legfontosabb tartópillére. A jubileumi év során egy egész éves programsorozattal idéztük fel ezt a történetet.  


Az év zárásaként a HA50 „Együtt–Újra” gálán mondtunk köszönet mindazoknak, akik ezt az ötven évet tartalommal töltötték meg, akik az elmúlt fél évszázadban hozzájárultak ahhoz, hogy a Hírös Agóra ma is a város egyik legfontosabb kulturális találkozási pontja, egy olyan hely, ahol jó együtt lenni. Ünnepi eseményünket megtisztelte Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, aki köszöntő beszédében elmondta, a kulturális paletta színgazdagsága, a korszerű keretek, valamint a közösség szakszerű és szeretetteljes szolgálata hazánk egyik közművelődési zászlóshajójává tette az intézményünket. A gálán köszöntőt mondott Szemereyné Dr. Pataki Klaudia Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere is, aki kiemelte: A kultúra közösségteremtő erejére épülve az Agóra küldetése a jövőben is teret adni a művészetnek, a közösségi találkozásnak és Kecskemét szellemi életének. Barta Dóra érdemes művész, a Kecskeméti Hírös Agóra ügyvezető igazgatója ünnepi beszédében hangsúlyozta: A gálán emlékeztünk az elmúlt ötven évre és ünnepeltük a Hírös Agóra és jogelődjei körül kibontakozó gazdag művelődéstörténeti örökségünket. A valódi érték a közösen teremtett erőben rejlik, amikor a közösség tagjai nyitottan és egymást támogatva, inspirálva kapcsolódnak össze. HA50 Gálán Barta Dóra ügyvezető igazgató elismerésben részesítette azokat a kollégákat, akik több mint 20 éven át dolgoztak és dolgoznak az intézményben, köztük olyanokat is, akik ma már nyugdíjasként viszik tovább a Hírös Agóra emlékeit és szellemiségét. Kitartásuk, szakmai megbízhatóságuk és közösségformáló jelenlétük a Hírös Agóra történetének része: Bak Lajos, Bárdos Ferenc, Bödőcs József, Koós Ildikó, Labanczné Krámos Krisztina, Lángné Nagy Mária, Lukács László, Mészáros Tiborné, Suller Imre, Szilvásiné Urbán Erika, Tókosné Börönte Erika, Túri Judit, Vincze Mihályné, Vujovich Zoltán.  

Elismerésben részesültek továbbá: Csizmadia Ilona, Gyenes Kata, Józsa Kata, Csík János, Balanyi Károly, Erdei Péter, Gerhát László, Sirkó László, Dr. Ittzés Tamás, Ulrich Gábor, Szabó Ferenc.  

Az év dolgozója cím is átadásra került. 2025-ben a Hírös Agóra kollektívája Takács Ildikó munkáját ismerte el ezzel a díjjal. 

Műsorunkban felléptek a Hírös Agóra művészeti együttesei mellett országosan ismert és elismert kecskeméti kötődésű művészek, együttesek is: a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, a Kecskeméti Énekes Kör, a Kecskemét Táncegyüttes, a Kecskemét City Balett - a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház táncegyüttese, Csík János és barátai, a Bohém Ragtime Jazz Band, és Sirkó László, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze. 


Az év során számos programmal tisztelegtünk a Kecskeméti Hírös Agóra 50 éves múltjának öröksége előtt: 

50 éves fennállását ünnepelte 2025-ben a Nyugdíjas Pedagógusok Klubja Egyesület is, amely öt évtizede ad közösséget falaink között mindazoknak, akik életüket a tanításnak, a nevelésnek és az emberi értékek továbbadásának szentelték. A jubileumi eseményt november 6-án rendeztük meg a Hírös Agóra támogatásával a Kulturális Központban – ott, ahol 1975-ben ez a közösség megszületett, és ahol azóta is otthonra talál. A „Fél évszázad közösségben – múltból jövőt építve" című kiállítás és az azt követő ünnepi gála a pedagógusi hivatás tisztaságát, az összetartozás és a közösségi művelődés erejét állította középpontba. 

Októberben a HA50 – KULTÚRKVÍZ ESTen az elmúlt ötven év helyi kulturális életét idéztük meg, ünnepeltük egy szórakoztató vetélkedő formájában. Témáink között szerepelt a Hírös Agóra fél évszázados kultúra és közösségépítő tevékenysége, illetve kitekintettünk a helyi építészetre, filmművészetre, egyéb kulturális területekre. Játékvezetőnk Hallók Ákos kvízmester, országos vetélkedők győztese, a helyi QUIZDOM játéksorozat eszmei atyja volt. 

ÖTVENÓRÁS ÖSSZMŰVÉSZETI ÖRÖMLÉT egyedi rekordnak is számító programunkon júniusban 50 órán át tartó folyamatos programokkal, interaktív bemutatókkal és foglalkozásokkal mutattuk be a Hírös Agóra klubjainak és közösségeinek aktív életét. 
A ház sok-sok klubnak és csoportnak adott és ad ma is otthont, szolgál bázisként egy-egy helyi közösségnek. Az ötvenórás rendezvénnyel fő célunk az volt, hogy ízelítőt adjunk a nálunk folyó klubéletből, bemutattuk nálunk dolgozó klubokat és csoportokat, középpontba helyezve az általuk végzett fontos tevékenységeket és a közösségeikben rejlő erőt. Programkínálatunkban szerepelt: KULTÚR STRIP – A nagy képregényrajzolás, Tóth Enikő kiállítása, Társasjáték Maraton, a Kecskeméti Táncegyüttes bemutatója és táncháza, a Kecskeméti Színjátszó Műhely programja, Örömzene a KÉK Stúdióval, filmvetítések, jógafoglalkozások Sárközi Andrással, kézműves foglalkozások, a Mensa HungarIQa Egyesület programja, meghallgathattuk a Scherzo Vegyeskar nyílt kórus próbáját, betekintést nyertünk a Magyar Mantra Kör programjaiba. Az érdeklődők részt vehettek a Múzeumok Éjszakáján mára már hagyománnyá váló Kirakatgaléria tárlatvezetésén, a Meseudvar gyermek előadásain, divatbemutatón a Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikum női szabó és divatszabó tanulóinak munkáiból, Gyöngyfüzér Népdalkör éneklésén, Krajcsovszki József kertészmérnök növény- és botanikai könyv gyűjteményéből összeállított előadásokon, Szenior örömtáncon, Napsugár Tornán és a Resti Kornél koncertjén. 

Májusban a Hírös Agóra közösségi virágoskertje a FLÓRAGÓRA tavaszi programján köztéri kertészkedésre vártuk az óvodás és kisiskolás korosztályt. Az 50 éves jubileumi programsorozat részeként  a gyerekek a Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Technikum és Szakképző Iskola kiskertészeivel tavaszi virágokat ültettek. A zöld tudatosság, környezetünk iránti gondos odafigyelés a Hírös Agóra közösségi tevékenységeinek egyik kiemelt pillére – a FlórAgóra programsorozatot 2025-ben hagyományainkhoz híven tavasszal és ősszel is folytattuk. 

A Művelődés Agórája, egy 50 éves ház rejtőző csodái PINCÉTŐL A PADLÁSIG címmel kulisszajárásra vártuk az érdeklődőket május 18-án a Hírös Agóra Kulturális Központban. Művészeti csoportok próbáinak, kluboknak, foglakozásoknak, összejöveteleknek nyüzsgő színtere intézményünk, így az 50 éves évforduló alkalmából megmutattuk, hogy mennyi felfedezetlen értéket és csodát rejt ez a ház. A kulisszajárás során intézményünk minden szegletében történt valami meglepő, szemnek-fülnek-szívnek emlékezetes, sok különleges élmény várta a felfedezőútra induló érdeklődőket. A nézők ízelítőt kaphattak közösségeink, műhelyeink, művészeti együtteseink programjaiból és tevékenységéből, és bekukkanthattak az épület azon részeibe is, ahol eddig a közönség nem járhatott. A túrát, amelyet Harmatos Zoltán és Koós Ildikó közművelődési szakemberek vezettek közös beszélgetés zárta a Hírös Agóra büféjében. 

Költészet 50 hangban - Nagy versmondás programunk a Költészet Napja alkalmából valósult meg április 10-én. Weöres Sándor a XX. Századi magyar irodalom óriása 1976. május 26-án intézményünk falai között, mielőtt színpadra lépett volna egy költői esten írta jól ismert, kecskeméti élményeit megörökítő rögtönzött versét, amelynek címe: Szekér Endrének Kecskeméten. Erre az eseményre emlékeztünk a Költészet Napja alkalmából Kecskemét Főterén, ahol 50 gyermek egyszerre szavalta Weöres Sándor e „hírös” versét. További öt költő hét verse, illetve versrészlete is felcsendült a nagy közös költészeti ünnepen, olyan poéták műveiből, akiknek ebben az évben emlékezünk meg születésének évfordulójáról: Kosztolányi Dezső 140, József Attila 120, Szabó Lőrinc 125, Nagy László 100 éves lenne az idén. Műsorunkban közreműködtek a Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája diákjai, a Ballószögi Kincsecskék csoport, a verseket előmondta Aracs Eszter bábszínész. 

A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál első programjaként megnyitottuk intézményünk aulájában a GONDOLATOK CSARNOKÁT. Az egyedi és dekoratív tárlat 50 év találkozásának, élményeinek, gondolatainak vizuális látványként történő bemutatása a Gondolatok Csarnoka. Barta Dóra ügyvezető igazgató megnyitóbeszédében kifejtette mi ihlette a kiállítás létrehozására: „Nem tudhatjuk, hogy Kecskeméten mi van a levegőben: Ihlet, Inspiráció vagy a Múzsáknak, a kreativitás, a művészetek istennőinek valamilyen titkos találkahelye, pihenő ligete lapul itt valahol a fák között, de, hogy van valami a kecskeméti levegőben, az biztos. Katona József, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Tamási Áron, Németh László na és persze Kodály Zoltán vagy a világhíres rajzfilmeseink, hosszan sorolhatnánk azokat a zseniális, korszakalkotó zseniket, akik itt, Kecskeméten találták meg egy időre vagy egész életükre azt az ihletadó oázist, azt a stabil pontot, amire támaszkodhattak, azt az otthont, ahonnan elindulva meghódíthatták a világot.” A tárlaton választ kaphatunk az alábbiakra: Vajon hogyan vélekednek a kultúráról Kecskemét neves szülöttei? Milyen gondolatokat, érzéseket hordoznak az Agóráról városunk ismert személyiségei? Kodály Zoltán, Katona József, M. Bodon Pál, Kálmán Lajos egyetemes, örökérvényű gondolatai jelentik múltunkat, tradícióinkat. Szellemi örökségünk tovább él és virágzik az elmúlt évtizedek kecskeméti kulturális életének jeles képviselői által megidézett emlékek tükrében. A Gondolatok Csarnoka idézetek tárháza, amely a HA50 programsorozat ünnepi hangulatú, ám ugyanakkor inspiratív tárlataként várt mindenkit márciustól év végéig a Hírös Agóra aulájában. 

-TÓL-IG Hegedűs 2 László Munkácsy-és Balázs Béla díjas alkotóművész jubileumi kiállításával indítottuk februárban ünnepi programsorozatunkat. A kivételes kreativitású vizuális művésznek ötven éve, 1975-ben, a Hírös Agórában, az akkori Megyei Művelődési Központ aulájában volt első önálló kiállítása, ahol filmgrafikáit állították ki. A 2025-ös kiállítás képanyaga, Hegedűs 2 László Munkácsy-és Balázs Béla díjas alkotóművész, TÓL-IG című, 1999-ben, a Balázs Béla Filmstúdió támogatásával megvalósított rövidfilm, szelektált állóképeinek transzformációi voltak, mely az általános és személyes értelmezésben, az idő, az élet elmúlásának vizuális képleteként jelentek meg.   

A teljességnek jegyében a HA50 sorozatban egy egész éven át ünneplünk, méltó módon szentelünk sok-sok alkalmat az 50 éves épület, intézmény életéből megmaradt értékelendőknek.  

Köszönjük mindenkinek, aki velünk ünnepelt a HA50 jubileumi év gazdag programsorozatán: EGYÜTT-ÚJRA!